A budapesti közjegyzőség története

A középkori Magyarországon a közhitelességű ténytanúsítást, az oklevelek készítését több intézmény látta el. A magyar közhitelesség legfontosabb középkori és újkori szervei a hiteles helyek (locus authenticus et credibilis) voltak, amelyek a középkori igazságszolgáltatás keretében a közjegyzői feladatokon kívül hatósági szolgáltatást is teljesítettek.

A hiteles helyek illetékessége általában a káptalan vagy a konvent közvetlen környezetére terjedt ki, azonban, a budai egyház káptalanjának bizonyságát az ország egész területén el kellett fogadni, mivel Magyarország egész területén és az alávetett részeiben minden végrehajtásban eljárhattak. A hiteles helyek tevékenysége elsősorban a középkori Magyarországon volt jelentős, az újkorban a vármegyék és a városok közhitelességi tevékenysége került előtérbe. A szabad királyi városok közül csak Buda és Székesfehérvár rendelkezett vörös viaszpecséttel, a többi város zöld színű viaszpecsétet használhatott.

I. Ferenc József az 1858. február 7-én kelt császári pátenssel az 1855. évi osztrák jegyzői rendtartás hatályát Galíciára, a Krakkói nagyhercegségre, Bukovinára, Magyar-, Horvát- és Tótországra, Erdélyre, a Szerb vajdaságra és a Temesi bánságra is kiterjesztette. Az ennek alapján megszervezett császári jegyzőség azonban csak rövid ideig, mintegy másfél évig működött. A polgári kor közhitelesség iránti igényét a királyi közjegyzőkről szóló 1874. évi XXXV. Törvénycikk elégítette ki. A törvény alapján létrejött királyi közjegyzői intézmény szakmai érdekképviseletére közjegyzői kamarákat szerveztek.

A Budapesti Királyi Közjegyzői Kamara alakuló ülését 1875. augusztus 21-én tartotta,

illetékessége Balassagyarmat, Budapest, Eger, Gyöngyös, Ipolyság, Jászberény, Kalocsa, Kecskemét, Pestvidék és Székesfehérvár királyi törvényszékeinek területére terjedt ki.

Megalakulásakor a kamara illetékességi területén 36 királyi közjegyzői székhely működött, de az egyik balassagyarmati székhely még betöltetlen volt. A kamara első elnökének Gorove Antal nyugalmazott honvéd ezredest, a Katonai Feltörvényszék volt elnökét választották. Gorove Antal a kamara elnöki tisztségét 1881-ben bekövetkezett haláláig töltötte be. Ekkor Ökröss Bálintot, a közjegyzői törvény tervezetének egyik megalkotóját választották a kamara elnökévé, aki 1889-ig viselte e tisztet. Őt Tokaji Nagy Lajos követte az elnöki székben, Nagy Lajos 1897-ben mondott le e tisztségéről.

1897-ben Rupp Zsigmond vette át az elnökséget, amit 1917-ig, haláláig viselt.

Az időközi bővítések eredményeként ekkor már 42 közjegyzői székhely volt a kamara területén. Az 1910-ben megtartott közgyűlésen dr. Charmant Oszkár kamarai titkár előadói beszédében kijelentette, hogy a közjegyzőség gyenge, mert csak 300 főt számlál, de nem is képes addig megerősödni, míg a kar legalább 1500 főnyi tagból nem fog állani. Ez a nagymértékű létszámbővítés csak abban az esetben lett volna lehetséges, ha a királyi közjegyzők újabb hatásköröket kaptak volna, elsősorban a községi jegyzők hatáskörének szűkítésével. A kamara az igazságügyi miniszterhez intézett átiratában azt javasolta, hogy az örökösödési eljárás intézése kizárólag a közjegyzők kezébe kerüljön, és a kinevezési gyakorlat úgy módosuljon, hogy közjegyzőnek elsősorban közjegyző-helyetteseket nevezzenek ki.

1911-ben a kamarai közgyűlés a vasárnapi munkaszünet kérdésével foglalkozott, de a kamarához tartozó vidéki közjegyzők indítványára ezt elvetették. 1912-ben Rupp Zsigmond le kívánt mondani kamarai elnökségéről, mivel kizárólag a közjegyzőség történetének megírásával szeretett volna foglalkozni. A közgyűlés a lemondást nem fogadta el, ismételten őt választotta elnöknek, a kamara titkára, dr. Charmant Oszkár elfoglaltsága miatt, dr. Rónay Károly lett. Az igazságügyi miniszter dr. Charmant Oszkárt ugyanis az örökösödési eljárásról szóló törvény novellájának kidolgozásával bízta meg. A Királyi Közjegyzők Közlönye 1913. évi évfolyamában Rupp Zsigmond elkezdte A magyar királyi közjegyzői intézmény története című művének folytatásos közlését. S bár a közlöny Rupp Zsigmond 1917-ben bekövetkezett haláláig havonta közölte az újabb fejezeteket, a műnek csupán a harmada készülhetett el.

1915-ben a világháború miatt érezhetően csökkent a közjegyzői irodák forgalma.

A korábban biztos bevételnek számító váltóóvások teljesen megszűntek. Problémát jelentett az ellenséges betörés által veszélyeztetett országrészekből a közjegyzői irodák iratainak biztos helyre, az ország belsejébe történő átszállítása is. 1915. január 1-jén hatályba lépett az új polgári perrendtartás, amely a közjegyzői irodákra nézve sérelmes rendelkezést tartalmazott azzal, hogy a közjegyzői okirat közokirati minőségével kapcsolatosan az ellenbizonyítást megengedte. A kamara a közjegyzőnek a felek hatóság előtti képviseleti jogának szabályozása tárgyában, a közjegyzői díjszabás reformja és az örökösödési eljárás átfogó módosítása érdekében intézett feliratot az igazságügyi miniszterhez. Aggodalommal állapította meg, hogy a háborús viszonyok, valamint a helyettesekre nézve hátrányos kinevezési gyakorlat miatt évről évre fogy a közjegyzőjelöltek száma.

1916-ban tovább romlott a közjegyzői irodák forgalma.

A budapesti kamara területén 3 iroda forgalma az évi 100 ügyszámot, míg 14 iroda forgalma az évi 200 ügyszámot sem érte el. Ezzel az 1913. évi ügyforgalom a felére esett vissza. A közjegyzői óvások száma az utolsó békeév egy tizedére csökkent. Több közjegyzői iroda írnokot sem tudott alkalmazni. 1917-ben megállapították, hogy a váltóóvások teljesen megszűntek. További súlyosbító körülmény, hogy Erdélyből 16 közjegyző menekült el a román betörés miatt. 1917. augusztus 8-án elhunyt Rupp Zsigmond. A kamara elnökének a királyi közjegyzőség egyik legnagyobb alakját, dr. Charmant Oszkárt választották. 1918-ban az őszirózsás forradalom után azonban a Károlyi Mihály vezette kormány ideiglenes megbízással dr. Charmant Oszkárt rendkívüli követnek nevezte ki Bécsbe. Az elnök elfoglaltsága miatt a kamara ügyeit dr. Holitscher Szigfrid alelnök intézte. Dr. Charmant Oszkár 1925-ben bekövetkezett haláláig állt a kamara élén. A kamara titkárának 1925-ben dr. Lipcsey Pétert választották.

A kamara elnökének 1925-ben dr. Janits Imrét választották, aki 1933-ig megszakítás nélkül viselte e tisztséget.

1929-ben dr. Rónay Károly, a Magyarországi Királyi Közjegyzők Országos Egyletének elnöke a közlönyben folytatta Rupp Zsigmond művét A magyar közjegyzőség megalkotása és fejlődése című munkájának folytatásos közlésével. 1930-ban a kamara ülésén bejelentették, hogy a közjegyzői kar részt vesz a magánjogi kódex alkotói munkájában. Dr. Holitscher Szigfrid a végrendeleti öröklésről tartott nagy sikerű előadást az ügyvédi kamarában. A kamara a községi jegyzők magánmunkálataira vonatkozó jogosítvány megszüntetése, a korlátolt felelősségű társaság szabályozása, a magánjogi törvényjavaslat, a jelzálogtörvény életbeléptetése és a közigazgatási reform kérdéseiben tett előterjesztést. Új elnökségi tagnak dr. Lázár Ferencet választották, aki javasolta, hogy üdvözöljék a minisztert a közjegyzői nyugdíjtörvény megalkotása alkalmából. 1931-ben megállapították, hogy a gazdasági világválság hatására az ügyforgalom csökkent.

1933-ban elhunyt dr. Janits Imre, kamarai elnöknek dr. Lázár Ferencet választották. Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságában dr. Janits Imre helyét dr. Hedry Aladár budapesti közjegyző vette át.

1934-ben vetették fel, hogy a közjegyzők részére az alsóházi képviselet is fontos lenne

1935-ben dr. Barcs Ernő kamarai titkárt 45 éves közjegyzői működése alkalmából köszöntötték.
1937-ben a közjegyzői korhatár bevezetése elleni tiltakozás és a közjegyzői rendtartás módosítása kapcsán intéztek feliratot a miniszterhez. A kamara közleményben jelentette be, hogy a közjegyzői irodák szombat délután 2 órától hétvégi szünetet tartanak, amelynek ellensúlyozására a kijelölt irodák ügyeletet tartottak.
1940-ben a budapesti kamara választmányi ülése az országos felsőoktatási tanácsnak a jogi oktatás reformjára vonatkozó javaslatát tárgyalta.

1942-ben a közgyűlés a közjegyzői rendtartás reformjával és a főváros által a nyugdíjintézet, valamint a budapesti kamara részére ingyenesen adományozott telek jogi kérdéseivel foglalkozott. 1942-ben a zsidótörvények következményeként dr. Holitscher Szigfrid alelnöknek le kellett mondania tisztségéről, helyére dr. Kőrössy Bertalan került. 1944-ben a budapesti kamara közleményében a menekült közjegyzők támogatására szólított fel. 1944. december 7-én a szegedi közjegyzői kamara pecsétjét és vagyonát az igazságügyi miniszter utasítására a budapesti kamaránál helyezte letétbe.

1945. február 20-án a közjegyzői szervezet újjászervezésére megalakult az ideiglenes intézőbizottság, amelynek tagjai Kiss Dezső, dr. Cholnoky Imre és dr. Krenner Zoltán voltak.

Az ideiglenes intézőbizottság – a korábbi elnökség félreállításával – a kamara elnökségének feladatait látta el. Átvette a kamara vagyonát, és intézkedett a faji törvények miatt állásuktól megfosztott közjegyzők és közjegyző-helyettesek visszahelyezése iránt. Az 1410/1945. számú kormányrendelet igazolóbizottságok felállítását rendelte el.

1946-ban összeült a budapesti kamara közgyűlése. Elnöknek dr. Krenner Zoltánt, elnökhelyettesnek Kiss Dezsőt választották.

Az 1946-ban megválasztott elnökség egészen a közjegyzőség államosításáig hivatalában maradt.

Miután 1946. február 1-jén kikiáltották a köztársaságot, a királyi közjegyzők megnevezéséből törölték a királyi jelzőt. Ettől kezdve a közjegyzői kamara és a közjegyzők pecsétjeikben a Kossuth-címert használták. A 4090/1949. sz. kormányrendelet elrendelte a közjegyzői és közjegyző-helyettesi állások állami közszolgálati állássá történő átalakítását. A kamara és a nyugdíjintézet vagyonát államosították. Az állami szolgálatba csak egyes közjegyzőket vettek át, így sokan a nyugdíjjogosultságukat is elveszítették, mivel az át nem vett közjegyzőknek az állam nem fizetett nyugdíjat.

1950-től a magánközjegyzők szerepét a megváltozott politikai és társadalmi környezetben az állami közjegyzők vették át.

Az állami közjegyzők, állami alkalmazásban, a bírósági rendszer keretei között működtek. A hatáskörük az 1952-ben elfogadott jogszabályok hatályba lépésével kibővült a nemperes eljárások ügyintézésével. A Budapesten kinevezett közjegyzőket a Fővárosi Bíróság Markó utcai épületében helyezték el.

1956. február 15-i hatállyal megalakult a Budapesti Állami Közjegyzők Irodája (BÁKI), amely összefogta a budapesti állami közjegyzők tevékenységét. A BÁKI a Budapest, VI. Bajza utca 52. szám alatt irodában működött az állami közjegyzőség megszüntetéséig.

A rendszerváltáskor megalakult a Magyar Közjegyzők Egylete, amelynek feladata az volt, hogy előkészítse az újból bevezetésre kerülő magán közjegyzői intézményt.

Az 1991. évi XLV. törvény 1992. január 1-i hatállyal ismét létrehozta a magánközjegyzőség intézményét.

A Budapesti Közjegyzői Kamara 1992. január 25.-én tartotta az alakuló ülését. A kamarát 53 közjegyző alakította meg.

A kamara első elnökének dr. Bókai Judit közjegyzőt választották meg. A kamara első székhelye dr. Bókai Judit közjegyző Budapest, II. Kapás utca 51-53. I.8. szám alatti irodájában volt, majd 1995-ben vásárolta meg a kamara a Budapest, VI. Teréz krt 58. szám alatti házban lévő lakást, amely 2015 áprilisáig a Kamara székhelyeként működött. A Kamara székhelye jelenleg a Budapest, I. kerület Naphegy utca 33. 2/5. szám alatt található.

A kamara eddigi elnökei:

  • Dr. Bókai Judit 1992-1995

  • Dr. Kapási Olga 1995-1998

  • Dr. Bakonyi Elvira 1998-2001

  • Dr. Tóth Erzsébet Katalin 2001-2007

  • Dr. Parti Tamás 2007-

Budapest, 2012. március
Dr. Rokolya Gábor közjegyző

A budapesti közjegyzőség története